Brian Tracy menedzser oktató - Főnix szeminárium

 

Brian Tracy
Brian Tracy  Forrás:  www.leisuregrouptravel.com

Brian Tracy menedzser-oktató (1944. november 27.) Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a legismertebb menedzser-oktató, üzleti körökben keresett előadó, konzulens és író.
Négy nyelven beszél, rendelkezik a legmagasabb nemzetközi üzleti diplomával (MBA), és oktatott is MBA kurzusokon.
Három cég elnöke, ezenkívül övé a világ egyik legnagyobb nemzetközi menedzsment oktató vállalata.

Munkája, kutatásai kapcsán több mint 80 országban járt, több, mint 30 ezer órát töltött el többek között a pszichológia, a közgazdaságtan, az üzlet és a történelem tanulmányozásával. Afrikában együtt dolgozott Albert Schweitzerrel.

Főnix szeminárium - The Phoenix Seminar by Brian Tracy

1990-ben Brian Tracy menedzser-oktató a Főnix szeminárium során jelentősen  megváltoztatta gondolkodásomat, egész szemléletmódomat sokkal siker-orientáltabbá tette.

"A siker egyenlő a célokkal, minden más csak magyarázat!"
 Brian Tracy

A túl nagy, határtalan cél csak önbecsapás. Szükség van egy legnagyobb, meghatározott cél-ra (küldetésre, élet cél-ra) is. Ennek mérhetőnek kell lennie. Az emberek kevesebb, mint 5%-a tűz ki magának célokat, viszont akinek nincs célja, arra van kárhoztatva, hogy azoknak dolgozzon, akiknek van. A siker mesterfogása az, ha van célunk és akciótervet készítünk az eléréséhez.

A mi társadalmunkban az ember mindent megkaphat, amit csak akar, de több, mint 95%-nak csak homályos (vagy semmilyen) elképzelése van arról, hogy mit akar. Ennek egyik oka a kudarcmechanizmus, amely kényelmi zóna könnyű és automatikus megoldásait nyújtja. A sikerhez azonban egy cél által be kell indítani az ún. siker-mechanizmust. A célkitűzés - ösztönző, vágyserkentő, kitartást adó, gondolati tisztaságot nyújt és erős elhatározást a cél felé haladásra.

A sikeresség azt is jelenti, hogy mindig magasabb célokat tűzünk ki magunk elé.

"A céljaink változhatnak, az indítékaink nem!"  Brian Tracy
" Döntsük el pontosan, mit akarunk. Határozzuk meg pontosan az árát, és szánjuk el magunkat, hogy megfizetjük."  Angel Hunt
"Bármivé válhatunk, amivé csak képesek vagyunk."  Brian Tracy
"A méltó célok és ideálok adnak értelmet és célt életünknek."
"Amiben az emberi elme hinni tud, meg is tudja valósítani."  Napoleon Hill
"A siker titka a pozitív gondolkodás."  Brian Tracy
"A gondolatok okok, a helyzetek okozatok."  Brian Tracy
"Kritikánk legyen mindig konstruktív - mit tehet, hogy jobb legyen."
"Mentegetőzés helyett felelősségvállalás."  Brian Tracy
"Sohase panaszkodj, sose magyarázkodj!"  Henry Ford
"Tedd amit tudsz, ott, ahol vagy, azzal amid van, és a többivel ne
  törődj!" 
F. D. Roosevelt
"Meg kell találnunk az átlagostól eltérő vagy kiemelkedő adottságainkat  és azokat kell kiaknáznunk."  Bob Andrew
"A túlkompenzáció törvénye; tegyünk mindig többet, mint amit elvárnak tőlünk."  Brian Tracy
"Soha ne add fel!"  Winston Churchill
"A legtöbb ember a siker küszöbén adja fel, karnyújtásnyira a kívánt céltól."  H. Ross Perot
"A rutin megöli a kreativitást."  Brian Tracy
"A kudarc nem más, mint lehetőség az újrakezdésre."  Henry Ford
"Az akadályokat akkor látjuk, ha levesszük a tekintetünket a célról."

Brian Tracy szerint a nevetés - mint teljesen spontán megnyilvánulás - fokmérője egy kapcsolatnak, hiánya egyértelműen a kapcsolat romlását jelzi.
A "két ember között a legrövidebb út egy mosoly" elvét mindig szem előtt tartottam, a humor pozitív szerepét a kapcsolatok minősége mellett a stresszoldásban is látom. 

 
"Kárba veszett az a nap, amelyiken nem nevettünk egy jóízűt."
Sebastian Chamfort

"Az a sikeres ember, aki jól élt, gyakran nevetett és sokat szeretett."

Brian Tracy nagy súlyt fektet a meditációra és a progresszív relaxációra, ez kijelölte számomra az utat a Silva-féle agykontrollhoz.

"A jövő birodalmai a tudat birodalmai"
 Winston Churchill

Brian Tracy: Gyújtópont

Önben most is megvan minden készség és lehetőség, amit valaha is akart, vagy amire szüksége van, hogy elérjen bármely célt vagy álmot, amit maga elé állított. Csak azt a kérdést kell feltennie: "Mennyire akarom?"
Ha valamit eléggé akar és elég soká hajlandó ragaszkodni hozzák, akkor semmi sem akadályozhatja meg, hogy elérje.

Brian Tracy: Gyújtópont

Időmegtakarítással több pénzt

Pénzből mindenki többet szeretne… bizonyára te is. De ha valaki el tudna vezetni egy olyan forráshoz, amely értékesebb, mint a pénz, az érdekelne-e?- Miért, van a pénznél értékesebb?! - Bizony van: az idő! Ha a lehető legbölcsebben használod ki az idődet, egyre több és több pénzt fog hozni neked, de a világ minden pénzével, aranyával sem tudsz időt vásárolni.

"Egy üzletember legértékesebb vagyona az idő."

Erre az alapvető igazságra érdemes tekintettel lenni az eladás területén is.

"A csúcsüzletkötők időbeosztása jelentősen eltér a sikertelen, szegény üzletkötőkétől"
- nyilatkozta Brian Tracy, a világ öt legjelentősebb menedzser-oktatóinak egyike Jeffrey Gitomernek, Az eladás bibliája című könyv szerzőjének a kérdésére.

"Előadásaimban beszélek azokról a módszerekről, azokról a kritikus pontokról, amelyeket a csúcsüzletkötők időbeosztásuk megtervezésénél figyelembe vesznek, ahogyan erről a kérdésről gondolkodnak. Az idővel való okos gazdálkodás rendkívül fontos. Az emberek folyton panaszkodnak, hogy be vannak havazva, de ennek oka többnyire csak a prioritások meghatározásának, az irányultságnak a hiánya. Értékesítéssel foglalkozó szakembereknek a legtöbb időt olyan dolgokba érdemes befektetniük, amelyek a fogyasztókkal való kapcsolat- és bizalomépítést szolgálják."

Brian Tracy hosszú ideig maga is üzletkötő volt, ma azonban - három cége irányítása mellett - már elsősorban olvasással és írással foglalkozik.
"Ez nem olyan munka, amelyet csak munkahelyen lehet végezni"
- mondja. Lelkes híve az otthon dolgozásnak, hiszen ezáltal az utazásra, az "átzsilipelésekre", az érdektelen, zavaró fecsegésekre elfolyó idő megtakarítható. Az irányítás, a tájékozódás, a kommunikáció lehetséges otthonról is, hozzátéve persze, hogy a munkát segítő technológia ára nem csekély. Brian Tracy-nek teljesen felszerelt irodája van cége központjában, házától néhány percnyire, munkájának nagy részét mégis otthoni irodájában végzi.

"Egy cégközpontban a teljes munkaidő 75%-át a más emberekkel való interakció tölti ki. Ha ezek nagy része telefonon vagy faxon is megoldható, jelentősen csökkenthetjük az irodában töltött időt."

Azzal együtt, hogy rendelkezik minden technikai eszközzel, Tracy esküszik a jó öreg tevékenységi listára is, amely szerinte még mindig a legjobb időgazdálkodási technika.
                                                                                         
  Sallay Katalin

"Nem az számít, hogy mi mennyibe kerül, hanem az, hogy mi mennyit ér!"
                                                                                                        
Brian Tracy

A puszta létezés nem elegendő. Kevés ezt mondani: - Eleget keresek ahhoz, hogy a családomat eltartsam. Jól végzem a munkám. Jó apa, férj és hívő vagyok. Ez mind nagyon szép. De ennél többet kell tenni. Keressük a lehetőséget, hogy hol tehetünk jót. Mindenkinek a maga módján kell ezt a keresést megvalósítania, hogy felfedezhesse önnön valódi értékeit. Szenteljünk időt embertársainkra. Tegyünk valamit, légyen az bármily apróság is, a rászorulókért. Nem baj, ha nem kapunk érte fizetséget, elég a megtiszteltetés, hogy segíthettünk. Ne feledjük, az ember nem egyedül él a világban. Testvéreink is itt vannak velünk.
        
                                                                                             Albert Schweitzer