|
|
|
|
|
 |
|
|
|
Váncsa István
újságíró
1949. június 11-én született Biharnagybajomban. Írásai 1973-tól az Új Írásban, 1975-től
az Élet és Irodalomban jelennek meg, ez utóbbi hetilapnak mai napig
vezető publicistája, főszerkesztő-helyettese.
Oly mértékben jártas az informatikában, hogy 1991-től a
Számítástechnika főmunkatársa. |
 |
|
Rendszeresen publikál a Hócipő című kéthetilapban, rendszeres
vendége a Heti hetes című televíziós beszélgető shownak, a magyar
Playboyban a 90-es évek közepétől olvashatók írásai. |
|
Publicisztikai
munkásságáért 1992-ben Opus-díjjal, 1993-ban Pulitzer-emlékdíjjal, 1996-ban Szabad Sajtó Díjjal és
Literatúra-díjjal jutalmazták. 2001-ben Maecenas díjban, 2004-ben
Prima Primissima díjban részesült.
Főbb művei: Körutazás Amnéziában (1993), Első oldal (Kovács Zoltánnal, Megyesi
Gusztávval, 1997).
Bstan-'dzin-rgya-mtsho (dalai láma) XIV. (1935-): Tibeti buddhizmus;
Kulcs a középső úthoz /
Tenzin Gyatso a XIV. dalai láma;(fordítás, jegyzet,
utószó: Váncsa István) |
|
|
|
|
Váncsa
István írásait a hetvenes évek közepén szerettem meg, amikor
hetente jelentek meg élvezetes tévékritikái az ÉS-ben. Egyedi stílusa,
széleskörű ismereteken alapuló fanyar humora azóta is magával ragad.
|
|
|
|
Váncsa István: Az
ezredeseket akarjuk! |
|
|
|
|
Tulajdonképp az a csoda, hogy nem jutott eszükbe előbb.
Minden valamirevaló történelmi személyiség mellett akadt valamiféle
személyes használatú, elit fegyveres társaság, még Napóleon mellett
is, pedig ő kis, töpszli emberke volt, ráadásul Kutuzov jól
megszívatta, hogy a többiről már ne is beszéljünk.
Érthető hát, hogy most már gárdát gründolnak ezek is.
A gárdának több előnye van. Szükséges, ugyebár, hogy a vezér
személyét mindenkor beragyogja a tekintélynek, a határozottságnak, a
keménységnek és az úriemberi mivoltnak az a sajátos aurája, ami a
jól szabott egyenruhából árad kifelé, mármost a hülyébb törzsfőnökök
ezt úgy oldják meg, hogy maguk húzzák fel az uniformist, minősített
esetben egyenest a gyakorlót, lásd Castro, aztán rajtuk röhög az
egész világ.
Nem ez a járható út.
Maradjon csak a fejedelem polgári ruhában, de válogatott, nyalka
legények szablyával felövezett sokasága vegye őt körül, nekik
osztogassa a parancsait, ne nyámnyila, elpuhult, aranyeres
bántalmakkal küzdő civileknek, mit is mondhatna ő nekik? Hős a
hősökkel, lakáj a lakájokkal.
Ez a világ rendje, ha tetszik, ha nem.
Politikai szándék nincs e mögött semennyi, a politika végső fokon
üres szócséplésből meg parlamenti huzakodásból álló fárasztó,
unalmas, idejétmúlt dolog, a karizmatikus vezér az ilyesmit megveti
és túllép rajta. "Zúzzátok össze, ó testvéreim, zúzzátok össze ezt
az új táblát is! Az életuntak függesztették ki, s a halál hirdetői,
meg a börtönőrök: mert lássátok, ez is szolgaságot prédikál!"
Márpedig a hős egyetlen elgondolható közege a teljes és
korlátozatlan szabadság, ő már összetörte a törvénytáblákat, hogy új
világot mintázzon a cserepeikből, addig is, ha talál valami csillogó
dolgot, ami nincs lebetonozva, azt hazaviszi.
Egyébként a föntebbi Nietzsche-idézetet nem Nietzsche lejáratásának
szándékával írtuk ide, dehogyis. Nincs nekünk ővele semmi bajunk.
Visszatérve a kétszáz fős úgynevezett kormányzati tisztikar
létrehozására: a föntiek alapján nyilvánvaló, hogy e kicsiny, ám
annál ütőképesebb elitcsoport összeválogatásánál politikai
szempontok nem érvényesülnek, hiszen - ha jól értjük az egyik
napilap részletes tudósítását - a tervezetben szó sincsen
politikáról, hanem arról van benne szó, hogy amit a Miniszterelnöki
Hivatalt vezető miniszter elrendel, azt a kormányzati tiszt
végrehajtja. Ez nem politika, hanem fegyelem, ami egy elitgárdától
el is várható; az uniformisba bújtatott humanoid a mérlegelést vagy
pláne a visszapofázást nem ismeri, ő csak akkor szólal meg, amikor a
parancs teljesítésére vonatkozólag jelent.
Ez az, amit ezzel a rohadt civil bagázzsal mindmáig nem sikerült
elérni, ezért indokolt, hogy a kormányzat közvetlen
alárendeltségében "fegyveres és rendvédelmi főtisztviselők
csoportja" teljesítsen szolgálatot.
A tervezet politikamentes voltát illető kezdeti meggyőződésünket
tovább acélozza az a körülmény, hogy a jelen kormány által -
politikamentesen - összeválogatott fegyveres és rendvédelmi elit
tagjait egy esetleges későbbi és feltehetőleg tisztátalan szándékok
által motivált kormányzat nem csaphatja el. A kormányzati tiszt
elbocsátására vagy leszerelésére nincs mód, ő mindhalálig ott áll a
vártán és kapja a helyettes államtitkári fizetést, és nyilván sohase
felejti el, hogy mindezt kinek is köszönheti.
Ámbár az ellenség sohase alszik, sőt az ellenséget általában a
szervezeten belül kell keresnünk, éppen ezért nem kívánatos, hogy a
kormányzati tisztikar tagjai a kelleténél többet bratyizzanak
egymással. Az ezzel járó potenciális veszélyforrások semlegesítésére
szolgál az a bölcs szabály, melynek értelmében a kormányzati tisztet
bármikor bárhova át lehet (és nyilván át is kell) helyezni, hogy
rendszeres időszakonként üdítően friss, új környezetbe kerüljön,
ahol senki se bízik benne, és ahol ő se bízhat senkiben. Az ekként
mobilizált kormányzati tiszt, őrhelyén szükségképp egyedül maradván,
csakis az őt mozgató magas személyek előtt nyithatja meg a lelkét,
csak őket szolgálhatja és tőlük várhatja jutalmát.
Rajtuk kívül mindenki ellenség, a többi kormányzati tisztet is
ideértve.
Mindez nem a közigazgatás militarizálása, ahogy az némelyek
hangoztatják, a közigazgatás militarizálása majd akkor jön el,
amikor a Balettintézet élén is egy sebhelyes képű tengernagy
parancsnokol, arra azonban még várnunk kell egy darabig. Továbbá ez
a szép kormányzati álom nem is megvalósíthatatlan, ahogy más
szakértők vélik, és pláne nem alkotmányos okok miatt.
Jelen kabinetünk a lehetetlen fogalmát nem ismeri, az alkotmányos
okokat még annyira se, szükség esetén arra is képes, hogy a
túlhízott vízidisznókat szarvasünővé minősítse át, ez csak azért
maradt el eddig, mert nem volt rá alkalom, majd most, amúgy is jön a
víz.
Végezetül egy harmadik szakértő azt állítja, hogy mindez a
legkevésbé se eurokonform, ám ezen csak kacaghatunk, hiszen egy
BM-főosztályvezető világosan megmagyarázta, hogy a tisztikar
kialakítása éppenséggel az EU-csatlakozásból fakadó feladat. |
|
|
Az se
igaz, hogy demokráciákban nem illő dolog kardot csattogtatni meg
sarkantyút pengetni, csak menjünk el egy csütörtök délelőttön a Buckingham-palota elé, annyi kardot meg sarkantyút látunk, mint a
nyű, pedig Anglia kétségkívül demokrácia, mi ugyan médiavonalon
előrébb tartunk, de akkor is.
Más kérdés, hogy a kormányzati tisztikarra gondolván nem a brit
lovasgárdisták jelennek meg lelki szemeink előtt, hanem inkább egy
dísztribünt látunk, középen a vezér, körötte sok-sok kemény
tekintetű férfiember, fejükön hatalmas tányérsapka, mellkasukon
pedig rengeteg kitüntetés. Karórája is van mindegyiknek, de minimum
három darab.
Váncsa István Élet és
irodalom XLIV. évfolyam 15. szám |
|
|
Az ezredeseket
akarjuk! |
 |
Jobboldali ezredesek katonai hatalomátvételre készülnek.
Dilettáns tervük végül is akaratuk ellenére is megvalósul: a
reakciós belügyminiszter a puccsistákra hivatkozva az elnök
lemondását követeli, mire az elnök szívrohamot kap.
Így a hatalom feltűnés nélkül megy át a miniszter kezébe, aki a
polgári demokrácia megvédése ürügyén „fájdalommentesen˝ bevezeti a
diktatúrát., amit a puccsisták erőszakkal akartak elérni.
Az eredeti puccs tervét egy afrikai ország ügynökeinek adják el –
ott talán majd sikerül végrehajtani. Ugo Tognazzi ismét nagyot alakít... |
|
Rendező: Mario Monicelli
Főszereplő: Ugo Tognazzi |
|
| |
|
Egy kis
demonológia
részlet Váncsa István "Egyszerűen, bután" című
cikkéből
Most tehát nem tűzfalakról és vírusirtókról írok, hiszen
a túlélési technikám lényege épp abban áll, hogy a
vírusvédelmem vírust ne is lásson, bár az én körülményeim
között ez nem annyira egyszerű. Nyájas olvasóm talán tudja,
hogy méltatlan személyem neve egy irodalmi hetilap
impresszumában is szerepel mint szerkesztőé, mármost ez
azzal jár, hogy különféle szerzőktől különféle írásműveket
kapok. Hogy pontosabb legyek, különféle vírusokat kapok,
amelyekhez általában írásművek is tartoznak, bár nem
okvetlenül. Hogy ez így van, az nem a szerzők hibája, hanem
egyes-egyedül a Microsofté. |
|
A DOC formátum
az egyik legkártékonyabb dolog, amit ember valaha is
kitalált. Sietek mindamellett leszögezni, hogy itt most nem
a Microsoft rituális gyapálása következik, aki erre vágyik,
forduljon bizalommal a meglevő informatikai szubkultúrák
valamelyikéhez.
Én egy pillanatig se kívánom tagadni, hogy a Word messze a
legjobb irodai szövegszerkesztő a világon, viszont ezt a
megállapítást azzal egészítem ki, hogy a Microsoft Word
alapértelmezés szerinti dokumentum-formátuma a sátántól
való. Legalábbis azóta, amióta a DOC kiterjesztésű
állományok makrókat, tehát végrehajtható kódokat is
tartalmazhatnak, ennek ugyanis egyáltalán semmifajta értelme
nincs, káros következményei viszont vannak bőséggel.
|
 |
|
Ezt a
technológiát kizárólag a vírusfejlesztők használják, senki
más. Az a több százmillió felhasználó, aki Napi munkájának
részeként dokumentumokat szerkeszt a Wordben, azt hiszi,
hogy ő ilyenkor szöveget ír, holott elsősorban egy táptalajt
hoz létre, amelyen játszi kedvű vírusok fognak legelészni.
Hogy konkrét legyek, ezt a két és fél újságoldalnyi
terjedelmű cikket, amit nyájas olvasóm most épp a
figyelmével tüntet ki, Emacsben írtam, ahogy az összes
többit is, ez tehát csakugyan szöveg, azaz betűkből,
számokból és írásjelekből áll, semmi másból. Terjedelme 18k.
Ha most elindítom a Wordöt, és létrehozok egy olyan új
dokumentumot, amely csupán egyetlenegy betűt tartalmaz,
annak a terjedelme 19k lesz, valamivel több, mint ezé az
egész szövegé. Tehát az egyik dokumentum tizennyolcezer
karakterből áll, a másik egyetlenegyből, mégis az utóbbi a
terjedelmesebb. Vagyis a DOC állomány tizenkilenc
kilobájtnyi sötét anyagot sűrít magába, az a táptalaj.
Forrás: http://kvtlinux.lib.uni-miskolc.hu |
|
| |
|
"A
klímaváltozást akár el is felejthetjük, mert mire az igazán
élessé válna, addigra zömmel éhen halunk."
Váncsa István
"Ede, bibe, coite,
post mortem nulla voluptas" Tehát használjuk ki az időt egy kis hedonizmusra, ebben kitűnő segítség Váncsa István szakácskönyve:
Levesek - részlet a fejezet vidám történelmi bevezetőjéből
A hadsereg, ezt be kell látnunk, csakugyan levesbarát, már az
első pun háború idején is az volt, éspedig azért, mert a katonák
élelmiszer ellátmányát a hadtáp már az első pun háborúban is
ellopta. |
|
|
Képzeljük el, hogy vacsorát kell adni a zászlóaljnak, ami
mondjuk ötszáz fő, vagyis ki kéne osztani hetvenöt kiló
szalonnát. Na jó, hatvanat, viszont nincsen, csak öt, minthogy a
többi hetven kiló hetekkel korábban el lett lopva. Öt kiló
szalonnát nem lehet ötszáz felé osztani, viszont - és ez a
lényeg - főzhetünk belőle levest. Ez a leves úgy készül, hogy a
maradék öt kiló szalonnát is ellopjuk, de most kivételesen
lebőrözzük előbb, s az így nyert szalonnabőrből meg némi
krumpliból vagy tarlórépából százhetven liter víz hozzáadásával
ízletes és igen tápláló levest állítunk elő. |
 |
|
| |
 |
|
|
A hal
A hal a horizontálisan tagolt mitikus világ alsó - zoomorf -
szférájának első számú attraktora. |
|
Uborka
Minden
emberek között létesült szexuális kapcsolat kegyetlenül unalmas, ha
például az uborkák nemi életével vetjük össze.
Az uborka növeszt egy virágot, az a virág elsőre hímivarú, tehát van
egy hím uborkánk.
Ahogy múlik az idő, a virág biszexuálissá válik, utána átalakul
nőivarú virággá, a harmadik lépcsőben. A negyedik lépcsőben átalakul
olyan nőivarú virággá, amelyet nem is kell beporozni, mert beporozza
saját magát.
Hol van ehhez képest a Káma Szútra?! |
|
A lőlap
Vannak emberek, akiknek az a céljuk, hogy egy ilyen papírt - ami
egyébként semmit nem vétett az emberiségnek- valamilyen módon
megrongáljanak.
Ezek a marhák kimennek a város szélére valahova, ott apró
fémtárgyakat vásárolnak - 50 Ft-ért - amelyeket beledugdosnak
valamilyen szerkezetbe. Utána ezt a lapot kirakják 25 méterre
maguktól és elkezdik megrongálni. Abban az esetben, ha sikerül ebből
a lőlapból előállítani egy olyan képződményt, ami másra már nem
használható fel, akkor úgy érzik, hogy nekik ez jó. |
|
| |
|
|
| |
|
|