Váncsa István újságíró

 

Váncsa István újságíró

Váncsa István újságíró 1949. június 11-én született  Biharnagybajomban. Írásai 1973-tól az Új Írásban, 1975-től az Élet és Irodalomban jelennek meg, ez utóbbi hetilapnak mai napig vezető publicistája, főszerkesztő-helyettese. Oly mértékben jártas az informatikában, hogy 1991-től a Számítástechnika főmunkatársa.

Váncsa István  Lehocki Károly rajza (Hócipő)

Rendszeresen publikál a Hócipő című kéthetilapban, rendszeres vendége a Heti hetes című televíziós beszélgető shownak, a magyar Playboyban a 90-es évek közepétől olvashatók írásai.

Publicisztikai munkásságáért 1992-ben Opus-díjjal, 1993-ban Pulitzer-emlékdíjjal, 1996-ban Szabad Sajtó Díjjal és Literatúra-díjjal jutalmazták. 2001-ben Maecenas díjban, 2004-ben Prima Primissima díjban részesült.
Főbb művei: Körutazás Amnéziában (1993), Első oldal (Kovács Zoltánnal, Megyesi Gusztávval, 1997). Bstan-'dzin-rgya-mtsho (dalai láma) XIV. (1935-): Tibeti buddhizmus; Kulcs a középső úthoz /
Tenzin Gyatso a XIV. dalai láma;(fordítás, jegyzet, utószó: Váncsa István)

 

Váncsa István írásait a hetvenes évek közepén  szerettem meg, amikor hetente jelentek meg élvezetes tévékritikái az ÉS-ben. Egyedi stílusa, széleskörű ismereteken alapuló fanyar humora azóta is magával ragad. 

 
Váncsa István: Az ezredeseket akarjuk!

Tulajdonképp az a csoda, hogy nem jutott eszükbe előbb.
Minden valamirevaló történelmi személyiség mellett akadt valamiféle személyes használatú, elit fegyveres társaság, még Napóleon mellett is, pedig ő kis, töpszli emberke volt, ráadásul Kutuzov jól megszívatta, hogy a többiről már ne is beszéljünk.
Érthető hát, hogy most már gárdát gründolnak ezek is.
A gárdának több előnye van. Szükséges, ugyebár, hogy a vezér személyét mindenkor beragyogja a tekintélynek, a határozottságnak, a keménységnek és az úriemberi mivoltnak az a sajátos aurája, ami a jól szabott egyenruhából árad kifelé, mármost a hülyébb törzsfőnökök ezt úgy oldják meg, hogy maguk húzzák fel az uniformist, minősített esetben egyenest a gyakorlót, lásd Castro, aztán rajtuk röhög az egész világ.
Nem ez a járható út.
Maradjon csak a fejedelem polgári ruhában, de válogatott, nyalka legények szablyával felövezett sokasága vegye őt körül, nekik osztogassa a parancsait, ne nyámnyila, elpuhult, aranyeres bántalmakkal küzdő civileknek, mit is mondhatna ő nekik? Hős a hősökkel, lakáj a lakájokkal.
Ez a világ rendje, ha tetszik, ha nem.
Politikai szándék nincs e mögött semennyi, a politika végső fokon üres szócséplésből meg parlamenti huzakodásból álló fárasztó, unalmas, idejétmúlt dolog, a karizmatikus vezér az ilyesmit megveti és túllép rajta. "Zúzzátok össze, ó testvéreim, zúzzátok össze ezt az új táblát is! Az életuntak függesztették ki, s a halál hirdetői, meg a börtönőrök: mert lássátok, ez is szolgaságot prédikál!" Márpedig a hős egyetlen elgondolható közege a teljes és korlátozatlan szabadság, ő már összetörte a törvénytáblákat, hogy új világot mintázzon a cserepeikből, addig is, ha talál valami csillogó dolgot, ami nincs lebetonozva, azt hazaviszi.
Egyébként a föntebbi Nietzsche-idézetet nem Nietzsche lejáratásának szándékával írtuk ide, dehogyis. Nincs nekünk ővele semmi bajunk.
Visszatérve a kétszáz fős úgynevezett kormányzati tisztikar létrehozására: a föntiek alapján nyilvánvaló, hogy e kicsiny, ám annál ütőképesebb elitcsoport összeválogatásánál politikai szempontok nem érvényesülnek, hiszen - ha jól értjük az egyik napilap részletes tudósítását - a tervezetben szó sincsen politikáról, hanem arról van benne szó, hogy amit a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter elrendel, azt a kormányzati tiszt végrehajtja. Ez nem politika, hanem fegyelem, ami egy elitgárdától el is várható; az uniformisba bújtatott humanoid a mérlegelést vagy pláne a visszapofázást nem ismeri, ő csak akkor szólal meg, amikor a parancs teljesítésére vonatkozólag jelent.
Ez az, amit ezzel a rohadt civil bagázzsal mindmáig nem sikerült elérni, ezért indokolt, hogy a kormányzat közvetlen alárendeltségében "fegyveres és rendvédelmi főtisztviselők csoportja" teljesítsen szolgálatot.
A tervezet politikamentes voltát illető kezdeti meggyőződésünket tovább acélozza az a körülmény, hogy a jelen kormány által - politikamentesen - összeválogatott fegyveres és rendvédelmi elit tagjait egy esetleges későbbi és feltehetőleg tisztátalan szándékok által motivált kormányzat nem csaphatja el. A kormányzati tiszt elbocsátására vagy leszerelésére nincs mód, ő mindhalálig ott áll a vártán és kapja a helyettes államtitkári fizetést, és nyilván sohase felejti el, hogy mindezt kinek is köszönheti.
Ámbár az ellenség sohase alszik, sőt az ellenséget általában a szervezeten belül kell keresnünk, éppen ezért nem kívánatos, hogy a kormányzati tisztikar tagjai a kelleténél többet bratyizzanak egymással. Az ezzel járó potenciális veszélyforrások semlegesítésére szolgál az a bölcs szabály, melynek értelmében a kormányzati tisztet bármikor bárhova át lehet (és nyilván át is kell) helyezni, hogy rendszeres időszakonként üdítően friss, új környezetbe kerüljön, ahol senki se bízik benne, és ahol ő se bízhat senkiben. Az ekként mobilizált kormányzati tiszt, őrhelyén szükségképp egyedül maradván, csakis az őt mozgató magas személyek előtt nyithatja meg a lelkét, csak őket szolgálhatja és tőlük várhatja jutalmát.
Rajtuk kívül mindenki ellenség, a többi kormányzati tisztet is ideértve.
Mindez nem a közigazgatás militarizálása, ahogy az némelyek hangoztatják, a közigazgatás militarizálása majd akkor jön el, amikor a Balettintézet élén is egy sebhelyes képű tengernagy parancsnokol, arra azonban még várnunk kell egy darabig. Továbbá ez a szép kormányzati álom nem is megvalósíthatatlan, ahogy más szakértők vélik, és pláne nem alkotmányos okok miatt.
Jelen kabinetünk a lehetetlen fogalmát nem ismeri, az alkotmányos okokat még annyira se, szükség esetén arra is képes, hogy a túlhízott vízidisznókat szarvasünővé minősítse át, ez csak azért maradt el eddig, mert nem volt rá alkalom, majd most, amúgy is jön a víz.
Végezetül egy harmadik szakértő azt állítja, hogy mindez a legkevésbé se eurokonform, ám ezen csak kacaghatunk, hiszen egy BM-főosztályvezető világosan megmagyarázta, hogy a tisztikar kialakítása éppenséggel az EU-csatlakozásból fakadó feladat.

 Az se igaz, hogy demokráciákban nem illő dolog kardot csattogtatni meg sarkantyút pengetni, csak menjünk el egy csütörtök délelőttön a Buckingham-palota elé, annyi kardot meg sarkantyút látunk, mint a nyű, pedig Anglia kétségkívül demokrácia, mi ugyan médiavonalon előrébb tartunk, de akkor is.
Más kérdés, hogy a kormányzati tisztikarra gondolván nem a brit lovasgárdisták jelennek meg lelki szemeink előtt, hanem inkább egy dísztribünt látunk, középen a vezér, körötte sok-sok kemény tekintetű férfiember, fejükön hatalmas tányérsapka, mellkasukon pedig rengeteg kitüntetés. Karórája is van mindegyiknek, de minimum három darab.

            
                                        Váncsa István Élet és irodalom XLIV. évfolyam 15. szám

Az ezredeseket akarjuk!

Az ezredeseket akarjuk!

Jobboldali ezredesek katonai hatalomátvételre készülnek.
Dilettáns tervük végül is akaratuk ellenére is megvalósul: a reakciós belügyminiszter a puccsistákra hivatkozva az elnök lemondását követeli, mire az elnök szívrohamot kap.
Így a hatalom feltűnés nélkül megy át a miniszter kezébe, aki a polgári demokrácia megvédése ürügyén „fájdalommentesen˝ bevezeti a diktatúrát., amit a puccsisták erőszakkal akartak elérni.
Az eredeti puccs tervét egy afrikai ország ügynökeinek adják el – ott talán majd sikerül végrehajtani. Ugo Tognazzi ismét nagyot alakít...

Rendező: Mario Monicelli         Főszereplő: Ugo Tognazzi

 

Egy kis demonológia     
részlet Váncsa István "Egyszerűen, bután" című cikkéből

Most tehát nem tűzfalakról és vírusirtókról írok, hiszen a túlélési technikám lényege épp abban áll, hogy a vírusvédelmem vírust ne is lásson, bár az én körülményeim között ez nem annyira egyszerű. Nyájas olvasóm talán tudja, hogy méltatlan személyem neve egy irodalmi hetilap impresszumában is szerepel mint szerkesztőé, mármost ez azzal jár, hogy különféle szerzőktől különféle írásműveket kapok. Hogy pontosabb legyek, különféle vírusokat kapok, amelyekhez általában írásművek is tartoznak, bár nem okvetlenül. Hogy ez így van, az nem a szerzők hibája, hanem egyes-egyedül a Microsofté.

A DOC formátum az egyik legkártékonyabb dolog, amit ember valaha is kitalált. Sietek mindamellett leszögezni, hogy itt most nem a Microsoft rituális gyapálása következik, aki erre vágyik, forduljon bizalommal a meglevő informatikai szubkultúrák valamelyikéhez.
Én egy pillanatig se kívánom tagadni, hogy a Word messze a legjobb irodai szövegszerkesztő a világon, viszont ezt a megállapítást azzal egészítem ki, hogy a Microsoft Word alapértelmezés szerinti dokumentum-formátuma a sátántól való. Legalábbis azóta, amióta a DOC kiterjesztésű állományok makrókat, tehát végrehajtható kódokat is tartalmazhatnak, ennek ugyanis egyáltalán semmifajta értelme nincs, káros következményei viszont vannak bőséggel.

Váncsa istván - Tónió karikatúrája a Hócipőből

Ezt a technológiát kizárólag a vírusfejlesztők használják, senki más. Az a több százmillió felhasználó, aki Napi munkájának részeként dokumentumokat szerkeszt a Wordben, azt hiszi, hogy ő ilyenkor szöveget ír, holott elsősorban egy táptalajt hoz létre, amelyen játszi kedvű vírusok fognak legelészni. Hogy konkrét legyek, ezt a két és fél újságoldalnyi terjedelmű cikket, amit nyájas olvasóm most épp a figyelmével tüntet ki, Emacsben írtam, ahogy az összes többit is, ez tehát csakugyan szöveg, azaz betűkből, számokból és írásjelekből áll, semmi másból. Terjedelme 18k. Ha most elindítom a Wordöt, és létrehozok egy olyan új dokumentumot, amely csupán egyetlenegy betűt tartalmaz, annak a terjedelme 19k lesz, valamivel több, mint ezé az egész szövegé. Tehát az egyik dokumentum tizennyolcezer karakterből áll, a másik egyetlenegyből, mégis az utóbbi a terjedelmesebb. Vagyis a DOC állomány tizenkilenc kilobájtnyi sötét anyagot sűrít magába, az a táptalaj.
                                                           
Forrás: http://kvtlinux.lib.uni-miskolc.hu

 

"A klímaváltozást akár el is felejthetjük, mert mire az igazán élessé válna, addigra zömmel éhen halunk."
                                                                                                        Váncsa István


"Ede, bibe, coite, post mortem nulla voluptas"  Tehát használjuk ki az időt egy kis hedonizmusra, ebben kitűnő segítség Váncsa István szakácskönyve:

Levesek - részlet a fejezet vidám történelmi bevezetőjéből

A hadsereg, ezt be kell látnunk, csakugyan levesbarát, már az első pun háború idején is az volt, éspedig azért, mert a katonák élelmiszer ellátmányát a hadtáp már az első pun háborúban is ellopta.

Képzeljük el, hogy vacsorát kell adni a zászlóaljnak, ami mondjuk ötszáz fő, vagyis ki kéne osztani hetvenöt kiló szalonnát. Na jó, hatvanat, viszont nincsen, csak öt, minthogy a többi hetven kiló hetekkel korábban el lett lopva. Öt kiló szalonnát nem lehet ötszáz felé osztani, viszont - és ez a lényeg - főzhetünk belőle levest. Ez a leves úgy készül, hogy a maradék öt kiló szalonnát is ellopjuk, de most kivételesen lebőrözzük előbb, s az így nyert szalonnabőrből meg némi krumpliból vagy tarlórépából százhetven liter víz hozzáadásával ízletes és igen tápláló levest állítunk elő.

Váncsa István szakácskönyve

 
 

A hal
A hal a horizontálisan tagolt mitikus világ alsó - zoomorf - szférájának első számú attraktora.

Uborka
Minden emberek között létesült szexuális kapcsolat kegyetlenül unalmas, ha például az uborkák nemi életével vetjük össze.
Az uborka növeszt egy virágot, az a virág elsőre hímivarú, tehát van egy hím uborkánk.
Ahogy múlik az idő, a virág biszexuálissá válik, utána átalakul nőivarú virággá, a harmadik lépcsőben. A negyedik lépcsőben átalakul olyan nőivarú virággá, amelyet nem is kell beporozni, mert beporozza saját magát.
Hol van ehhez képest a Káma Szútra?!

A lőlap
Vannak emberek, akiknek az a céljuk, hogy egy ilyen papírt - ami egyébként semmit nem vétett az emberiségnek- valamilyen módon megrongáljanak.
Ezek a marhák kimennek a város szélére valahova, ott apró fémtárgyakat vásárolnak - 50 Ft-ért - amelyeket beledugdosnak valamilyen szerkezetbe. Utána ezt a lapot kirakják 25 méterre maguktól és elkezdik megrongálni. Abban az esetben, ha sikerül ebből a lőlapból előállítani egy olyan képződményt, ami másra már nem használható fel, akkor úgy érzik, hogy nekik ez jó.