Verebes István 1948 július 4-én született Budapesten:
színész, rendező, dramaturg, író, konferanszié, színházigazgató. 1970-ben végzett a SzAk színész szakán.
Egy évadot a 25. Színházban töltött. 1971–1975 között a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze, közben egy évig a Magyar Televízió műsorszerkesztője.
1975–1978 között a Miskolci és a Szegedi Nemzeti Színházban dolgozott.
Verebes István Két évig újságíró is volt. 1980–85-ben a Mikroszkóp Színpad tagja. 1985-től a Radnóti Színház rendezője. 1989-től a Magyar Rádió főmunkatársa.                                                                      

A Populart Színházi és Kulturális Kft. tagja, 1991-től a Kft. Komédium Színház, 1993-tól a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója. Több színművet írt.
Verebes István rendezéseit az aprólékos kidolgozottság, a finom humor és irónia jellemzi.
                                                                                          Színházi Lexikon
Verebes István 10 évig volt a Rádió Kabarészínháza konferansziéja, Kellér Dezső őt tekintette utódjának.
Emlékezetes színészi alakításai: Cassius (Julius Cesar), K. Müller (Komámasszony, hol a stukker), Bozzi (A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak).
Verebes István rendezései: Otello, Hamlet, Sok hűhó semmiért, Amphitrion, Sirály, Három nővér, Csárdás királynő, Chicago, Arturo.
A komáromi Jókai Színház főrendezője, a Napkelte műsorvezetője.
És író...

de nem azonos fajsúlyú gondolatfoszlányok 2004 szeptemberének bármelyik napján

Az alkony...! Nincs nap, hogy ne tűnne fel.
Nem érdekel, hogy az MSZP kongresszuson ki szavazott Kiss Péterre s hogy ki Gyurcsányra...!       S hogy emiatt, vagy amiatt ki üti meg a bokáját, vagy ki élvez előnyt a jövőben...!
A völgy, ahová a teraszról lelátok, még kétszer nem volt azonos színű, azonos fényű, azonos árnyalatú.
Unom már, hogy mikor mit mond Demeter Ervin, amikor nem mond semmit.

A mélységes csend a természet méltóságát méltatja. A felhők mikor egységes, mikor drámai elrendeződésének gomolygása az adott pillanatban észrevehetetlen. Látszólag mozdulatlan az égbolt, miközben ha időt szánok rá, hogy figyeljem, észlelhetően tolul, kavarog, áramlik, halad benne minden, és körülötte is.
Hidegen hagy, hogy maradnak-e a miniszterek, vagy mennek, hogy Lamperth Mónika, de lehet, hogy Toller, meg Csillag István, és Burány vagy Szekeres...!
Az enyhe szellő barátságosan hírli: alattam forog a Föld, s anélkül, hogy bármit kellene tennem, magam is része vagyok az egyetemesnek.
Érdektelen számomra, hogy Orbán Viktor otthon hagyja-e az útlevelét, hogy odaér-e a templomavatásra, s ha odaér, akkor azt Kovács Lászlónak köszönheti-e azt, vagy valaki másnak...!

Nem érdekel a "lakiteleki munkacsoport" szarkeverése, teljesen mindegy számomra, hogy Herényi-e a frakcióvezető vagy Font Sándor, nem izgatom magam sem Dávid Ibolyáért, sem Balsaiért, se Lezsákért...!
A lombok kerekedéseiben a zöld szín ezernyi tónusa lenyűgöz. A feketébe hajló zöld komorsága, a bágyadó napsugártól . megsúrolt sárgászöld tikkadtsága, a zenit kékjétől égő világoszöld pompája, a milliónyi falevéltől megszámlálhatatlanul sok domború, homorú, monokróm folt egysége s egyszersmind tarkasága...!
Unom Áder János dölyfös mosolyát. Az alkony...! Nincs nap, hogy ne tűnne fel.
Nem érdekel, hogy az MSZP kongresszuson ki szavazott Kiss Péterre s hogy ki Gyurcsányra...! S hogy emiatt, vagy amiatt ki üti meg a bokáját, vagy ki élvez előnyt a jövőben...!
A völgy, ahová a teraszról lelátok, még kétszer nem volt azonos színű, azonos fényű, azonos árnyalatú.
Unom már, hogy mikor mit mond Demeter Ervin, amikor nem mond semmit. Bármit mond, ugyanúgy mondja, hogy bármit mond, lényegét tekintve ugyanazt mondja, hogy bármit mond, mindig kiderül: ugyanaz a célja vele.
Nálunk tapintatosak még a madarak is. A völgy fái közé még sosem tolakodott be rikoltozó varjú, még sosem hallottam monoton, irritálóan azonos ritmusú zsivajgását a kakukknak, errefelé csak rigók fütyörésznek csöndesen és kedvesen, mint akik élvezik a létezés örömét, s mint akik számára ezenkívül minden más mellékes is volna.
Érdektelen számomra, hogy Demszky Gábor miképp indokol, amikor Horvátország-beli nyaralójának költségeiről, egyébkénti kiadásairól beszél, hogy mennyi a fizetése, hogy abból mennyit vonnak le, hogy abból mennyit fizet tartásdíjakra, és hogy külön költségvetésben él-e negyedik feleségétől, vagy sem. Nem hoz lázba a Weklernek, és családjának juttatott vissza nem térítendő több százmilliós támogatás sem...!

meg hogy mit beszélt, fel nem csigáz, hogy a kiadványban publikálók mennyire "Fidesz közeliek", és hogy a Fidesz mennyire "Demokrata" közeli...! Simon Frigyes szomszédommal nemes vörösbort kortyolgatva bámulunk a dombtetők felé.
Ő elmondja, mit nem engedett belekotyvasztani a marhapörköltbe, mert Zalában az olyan nem megy, és amíg ő a séf, addig ragaszkodik elveihez, én meg arról mesélek neki, hogy Pőthe Pista már most olyan jól játssza Hatzfeldet, a gyáva alkancellárt a "II. József"-ben, ami miatt a nézőtéren többször is hangosan felröhögtem.
Nem foglalkozom a bankok, a brókercégek nyereségadójával, nem izgat föl, hogy a jövő évi költségvetés ide-oda szabdalása mennyiben teszi esélyesebbé a kormánypártokat a 2006-os választások megnyerésére, át nem érzem a tőzsdei árfolyamok csökkenését vagy emelkedését, érdektelen számomra, hogy Járai Zsigmond mit akar, és azt hogyan akarja, hogyan nem akarja, miért akarja, miért nem akarja...!
Amikor megérkezik kisfiam az iskolából, odafut hozzám, illatos fejét a mellkasomra szorítja, átölelem, megcsókolom, és máris van miért élveznem összes hátralévő napomnak minden percét.
Távol tartom magamtól az elkövetkezendő két év várható küzdelmeit, nem csigáz fel, hogy mit üzen Gyurcsány Orbánnak vagy Orbán Gyurcsánynak, hogy melyik alkalmasabb vagy alkalmatlanabb miniszterelnöknek, hogy Kulcsár Attila több MSZP-st vagy több fideszest köp-e be, hogy hány főt építenek le az államigazgatásból s azokon mennyit lehet megtakarítani, hogy hány polgári kör alakul Szabolcsban, hogy Hiller vagy Jánosi lesz-e a pártelnök, hogy miket hord össze Lovas István meg Bayer Zsolt, hogy az újraszerveződött Hungarista Szövetség be van-e jegyezve vagy nincs, hogy Diána elmebeteg-e vagy csak megbaszatlan, hogy Zoltai Gusztáv bocsánatot kér-e Mónus Árontól, hogy csökkentik-e a honvédelmi kiadásokat vagy növelik.
Ősz van. Épp John Lukacsnak "EGY EREDENDŐ BŰNÖS VALLOMÁSAI" című könyvét olvasom. Letehetetlen.
                                                                                                 Verebes István

Kifejezetten demagóg beszámoló a falunkban élő Margitkának
egy fél napjáról itt, Magyarországon, 2001. februárjának végén

Margitka 60 éves, velünk szemben lakik a faluban, nem tudom, hogy a nyugdíja, a rokkantságija, a kegydíja, vagy mije az, ami húszezer forint, tény, hogy ennyi a havi jövedelme. Havi húszezer forint...! Ez annyit jelent, hogy Margitka például a múlt héten nem volt ott az Operabálon. Valahogy eszébe se jutott eljönni. Nem volt kedve hozzá. Nem ért rá. Hogy miért nem, arról mindjárt szót ejtek, csak előbb megemlítem, hogy hiába húszezer forint Margitka havi jövedelme, attól minden további nélkül épül a belső lifttel, uszodával fölszerelt kétszázmilliós villája a Tálya utcában Torgyán Józsefnek.
Szépen húzzák fel.
Margitkának nem épül semmije, mi több, rohad el, vásik széjjel a viskója, ő az a réteg, akinek mindig ígérnek valamit választások előtt, és aztán később nem, hogy egy kormányprogramba, de egy vacak Vigadóbeli országértékelésbe se képes belekerülni.

Margitkának tennie kell a dolgát, ezért hajnali hatkor kel, és először is tűzifát rak a konyhai sparherdbe, mert reggelre iszonyúan lehűl a levegő ott, ahová nem volt egy vasa se, hogy ő is bevezettesse a gázt. Margitkánál baromi hideg van azokban az órákban, amikor Horn Gyula tiszta zoknit dug a futócipőjének szárába, amikor Kovács László behúzza a teniszütő tokjának a zipzárját, amikor Demszky Gábor kipucolja lovaglócsizmáját, azért, hogy hosszú életűek maradjanak a földön...! Ők, de nem Margitka. Margitka nem megy futni, nem megy teniszezni se, lovagolni se jár, viszont homokot lapátol a talicskába, és rászórja arra a sárra, amit az éjszaka hulló eső csinált, ugyanis amíg Szabadi Béla átutazott hatszor Thaiföldön, addig ennek az élhetetlen Margitkának eszébe se jutott "külburkolni" a kerti bejárót, ilyen feledékeny ez a Margitka, vagy nem feledékeny, hanem csak képtelen megvenni azt a külburkolatot, aminek legolcsóbb fajtája is négyzetméterenként három-négyezer forint, plusz a lerakás, az összesen nyolc, körülbelül tehát az a tíz négyzetméter annyiba kerülne, hogy abból bármelyik kisgazda államtitkár összes lőszere kitelik, amit egy-egy alkalommal heccből vagy mit tudom én miért, a vendégházakban szeret elpuffogtatni, bele festményeknek a közepibe...!
Margitka, aki tetőtől talpig felöltözve, pulóverben, tréningnadrágban sincs 50 kiló, a kamrája mögött belelapátolja a homokot a talicskába, és kikínlódja az udvar elejére. Megizzad. Ősz haja a szemébe lóg, miközben Schmidt Mária, a miniszterelnök egyik tanácsadója lehet, hogy épp a Laboratoire Garnier-tól vásárolt szettjéből felkeni magára a szemránckrémet, aztán spirállal megerősíti a szempillájának színét, majd szemceruzával kicsit a szemöldökén is igazít, ennyit képes korrigálni a szeme körül, amivel álló nap ellenőrzi történelmi tudatunkat, de bizony Margitka minden történelmi tudattól mentesen, kínkeservvel borogatja ki a homokot, a kertkaputól a házbejárójáig, így majd nem kell bokáig süppednie a latyakban, hogy elindulhasson a vegyesboltba.

Margitkának ugyanis egyetlen félcipője van, meg egy gumicsizmája, a magasszárújának karácsony előtt levált a talpa, azóta jobban kell vigyázni, hová lép. Margitka a félcipőben megy a vegyesboltba, meg a lószőrrel bélelt télikabátjában, megy a nejlonszatyorral a kezében, épp akkor, amikor Budapesten mindenki beleül autójába, Kövér László is egy valamilyenbe, és testvére, Kövér Szilárd egy másik fajtába.
Stumpf István is egy harmadik típusúba, és testvéröccse egy negyedik valamilyenbe, Deutsch Tamás egy ötödik félébe, és fivére, Deutsch Péter egy hatodik márkájúba, - a politikus és az üzletember nem késhet -, még jó, hogy Margitka közelebb megy, mint ők, de azért eléggé fázik a lába abban a kitaposott félcipőben.
A vegyesboltban Margitka vesz két zsömlét, egy liter tejet, fél kiló grízt és egy vajat, ennek alapján valamivel több, mint háromszáz forintból kijön, kapargatja az aprót a kötényzsebéből, épp akkor, amikor Szabó László Zsolt, a közszolgálati televízió elnöke az intézmény utolsó ingatlanjainak is nyakára hág, igaz, az M1-es csatornát a kutya se nézi, az M2-est meg annak a bizonyos kutyának még a fele se, de fő, hogy a felelősségteljes beosztásért, meg az elmúlt két évben való továbbrohasztásért járó havi nettó egy millió végre rendbe hozta a családját anyagilag, s amíg Margitka kiszámolja, hogy maradt-e annyija, amiből vegyen egy kis flakon neszkávét is, addig Szabó László Zsolt már döntött is, ha kirúgják, elmegy Sidneybe konzulnak.

Margitkának is sietnie kell, mert hetente kétszer be kell mennie Egerszegre dialízisre, és ma van a napja, busszal megy, a busz ritkán jár, el kell érnie, muszáj menni, hogy átmossák a veséjét, be vannak osztva a betegek, mert kevés a gép, ámde ez alatt Matolcsy Györgyöt, Varga Mihályt, vagy az eltávozóban lévő Gansperger Gyulát is gyötri a döntés kínja, hogy a 160 milliárdos veszteséggel konszolidált Postabankot az OTP-nek árusítsák ki, vagy magának a Postának, és nem tudni, ki dönt, mi dönt, egy biztos, Margitkának tízre be kell érni a veseállomásra, különben hamarabb hal meg, mint egyébként.
Az ilyen vértisztítás megerőltető tortúra, de Margitka megint a saját félcipős lábával száll föl a buszra a megállóban, ami a kórháztól négyszáz méterre van, és összesen harmincöt percet várt ott a járműre, kicsit fázik, kicsit támolyog, de tavaly, az augusztus 20-i tűzijáték Pesten, amit Margitka nem látott, azért nagyon szép volt, az Országimázs Központ rendelte meg, nem tudni mennyiért, mert az összeg titkos, nem úgy, mint a ZALAVOLÁN jegyára, az ki van írva a vezetőfülke ablakára, százhat forint oda, százhat vissza, az hetente kétszer négyszázhuszonnégy, havonta ezerhatszázkilencvenhat forint. Margitkának ezt a kiadását nem védi az adatbiztos, a gyógyszerre valót se...! Margitka, bármily meglepő, enni is szokott, tehát délre megfőzi a rántott levest, meg a második fogást, és bár a HAPPY END Kft. közben megint megnyert egy 2,1 milliárdos pályázatot, Margitka fogja magát és abból a grízestésztából, aminek a tetején még némi sajátmaga főzte szilvalekvár is van, áthoz nekünk egy tányérral kóstolóba.

Folytathatnám még, mi mindent csinál Margitka egész nap, hogy vágja a fát, hogy kapálja, hogy kötözi a veteményest, hogy húzza a belit egész nap, de abbahagyom, mert sokkal nagyobb kérdések sorakoznak szemünk előtt, például hogy ki lesz a kisgazda frakció elnöke, hogy F16-osokat veszünk-e, vagy Gripeneket, hogy szigorodik-e Grespik László, közfunkcióit és magánérzékenységét illetően, hogy finom árnyalatú utalásokkal zsidózik-e vele együtt egyet a héten a MIÉP elnöke, és sorolhatnám...!
Nem sorolom, mert mind e fontos dolgokra - hogy ne durván fejezzem ki magam - szarok.
Én Margitkáról akartam beszélni, akit nem kell a Fekete Angyalnak könnyű halálba segíteni, Margitka saját magától távozik majd előbb, mint megérdemelné.
Hogy ahogy szó kerül Torgyán villájáról, a fiának szánt három milliókról, ahogy épp ezért egyre kevesebb szó esik más családokban magánosított bányákról, valaki Margitkával is foglalkozzon!!!... Amíg még itt jön-megy a félcipőjében.
Ugyanis az elmúlt ötven évben ő kereste össze, amiből ez az egész vircsaft finanszírozható.
                                                                          Verebes István

A "Bazita" és a "Párhuzamos" című írások forrása: